Hírek

Új szakemberrel erősít a Honor magyar csapata

A Honor új hazai marketing szakembert igazolt, ráadásul mondhatni házon belülről.

2018 végétől Ament Amarilla tölti be a Honor magyar és osztrák piacának marketing kommunikációs és PR menedzseri pozícióját. Számára nem ismeretlen a Honor márka, hiszen Amarilla 2014-ben csatlakozott a Huawei-hez és 2018 tavaszánig a vállalat hazai marketing vezetői pozícióját erősítette. Közel 10 éves szakmai tapasztalatát fogja a Honorra összpontosítani azért, hogy a Huawei csoport vezető e-brandje Magyarországon is kiemelkedő eredményeket tudjon prezentálni.

Új szakemberrel erősít a Honor magyar csapata
Fotó: Urbán Balázs

“Óriási megtiszteltetés, hogy a HONOR engem választott két ország marketing és PR feladatainak ellátásra, amellyel így már országon kívül is szerezhetek szakmai tapasztalatot. A feladat nem könnyű, ugyanakkor egy igazi kihívás, hiszen hihetetlenül izgalmas dolog felépíteni egy márkát az alapoktól, amelyben már a Huawei-nél is részem volt. A HONOR brand elképesztően inspiráló számomra, arra ösztönöz, hogy bátrabban, a komfortzónámból kilépve újdonságokat próbáljak ki szakmailag, főként digitális területen.”- mondta Ament Amarilla.

A Honor kelet- és közép európai vezetője, Alex Wang is elismerően nyilatkozott Ament Amarilláról, szerinte ő a legjobb erre a pozícióra. A vezető szerint a cseh és szerb piacon a Honor egy igazi sikertörténet, most pedig Magyarországon is hasonló eredményeket szeretnének elérni.

A Honor ambíciózus tervekkel vág majd bele a 2019-es évbe, hiszen nemzetközileg és Magyarországon is komoly előrelépést szeretne, öt éven belül a világ harmadik legnagyobb gyártója szeretne lenni, ehhez pedig az Apple-t kellene többek között megelőznie.

2018 végén a Honor új logót is avatott, erről itt írtunk. 

Csatlakozz a Honor közösséghez, Magyarország elsőszámú Honor rajongói közösségéhez!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb