Hírek

A DxOMark teszteli majd az új Honor kameráját

A Honor elnöke bejelentette, hogy a következő csúcsmodelljüket már bátran elküldik majd a DxOMarknak, hogy a független kamera összehasonlító portál letesztelje annak képességeit.

Megérkezett a Honor 20 Series sajtómeghívója

A DxOMark oldal fényképezőgépek összehasonlításával foglalkozik és az utóbbi években már az okostelefonok kamera rendszereit is vizsgálják és azon belül is kialakítottak egy rangsort. Jelenleg már a hátlapi kamerák mellett az előlapi szelfiszenzort is tesztelik.

Május 21-én fog debütálni a Honor 20 Széria, amely a vállalat újdonsága lesz. Ez várhatóan több verzióban is megjelenik, a Honor 20 Pro okostelefonról pont a múlt héten került ki egy kiszivárgott fotó, de valószínűleg lesz egy sima Honor 20 modell is, sőt egy Honor 20 Lite sem tűnik elképzelhetetlennek, hiszen ilyen kiadás az elődökből is volt. Mellette pedig meg kell említeni a már szintén felbukkant Moschino Editiont is! 

Arról egyelőre nincs információ, hogy a Honor 20, vagy a Honor 20 Pro lesz-e amit tesztel a DxOMark, vagy esetleg mindkettőt, de valószínűleg a bemutató után erre is hamar fény derül majd.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb