Így fog kinézni a Honor 20 Pro
Felbukkant egy elég meggyőző kép, amely azt sejteti, hogy miképpen nézhet ki a Honor 20 Pro az egyik különleges színárnyalatban.
A lenti képen a Honor 20 Pro látványos, rózsaszín-fehér árnyalata látszik, amely a színen kívül további információkat is megerősít a vállalat csúcsmodelljével kapcsolatban. Ahogyan a renderképen látszik, a Honor 20 Pro ívelt üveg hátlapot kaphat, amely bal felső sarkában egy speciális, négykamerás rendszer lehet.
Összesen négy kamera lencse látható, ebből az egyik elég kicsi, ez valószínűleg a Honor View20-ból ismerős ToF szenzor lehet, ami viszont látványosabb, hogy felül az a négyzetes keret azt sejteti, hogy az ott egy periszkópikus zoom kamera lesz, azaz lehetőség lesz optikai zoomra is a Honor 20 Pro esetén. A telefon alján lévő vonalak azt sejtetik, hogy nem lesz a készüléken 3,5 mm-es jack csatlakozó, csak USB-C.
A Honor 20 széria május 21-én fog bemutatkozni Londonban, várhatóan ekkor már többet tudhatunk majd meg a készülékről. Amit tudunk még, hogy valószínűleg lesz Honor 20 Moschino Edition, ezt it látni már fotókon.