Hírek

George Zhao: A Honor telefonjai ellenállóbbak a konkurenseknél

A Honor 9X kínai bemutatója előtt a vállalat a széria ellenállóságát méltatja.

George Zhao, a Honor elnöke

A kínai kommunikációban a Honor megemlít egy felhasználót, aki az X sorozat első készülékét, a Honor 4X-et vásárolta meg még 2015-ben, majd két évvel később új telefonmárkára cserélte a készülékét. Nem sokkal később nem volt annyira elégedett a meg nem nevezett márkával és inkább visszatért a Honor 4X-hez, amely még akkor is kellően hosszú üzemidőt biztosított számára.

A Honor vezetője, George Zhao elmondta, hogy a Huawei és a Honor telefonok ellenállósága és minősége magasabb, mint az iparági standard. Mind a két jellemző komoly kihívást jelent a vállalat számára, hogy mindig a legjobb minőségű terméket tudják a felhasználók számára biztosítani.

Honor 4X

A Honor 4X még 2014-ben mutatkozott be, 5,5”-os HD kijelzővel, négymagos processzorral, 2 GB RAM-mal, 8 GB beépített tárhellyel, 5 megapixeles előlapi és 13 megapixeles hátlapi kamerával. A készülék műanyag háza alatt 3000 mAh kapacitású akkumulátor volt, amely 5 évvel ezelőtt még kiemelkedően nagynak számított a kategórián belül.

Az X sorozat legutóbbi tagja, a Honor 8X óriási siker, 9 hónap alatt 15 millió darabot szállított le a vállalat belőle, most pedig július végén debütálhat Kínában a Honor 9X.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb