Hírek

Hivatalos specifikációk a Honor 20 Szériáról

Újabb, ezúttal hivatalos információk láttak napvilágot a Honor 20 Széria modelljeiről.

A Honor mai közleményéből megtudtuk, hogy az egyik új modell 6,26”-os kijelzőt kap majd, ami az előlap 91,6%-át fogja lefedni, köszönhetően többek között annak, hogy notch helyett a kijelzőbe épített kamerát kap majd, ennek átmérője pedig mindösszesen 4,5 mm lesz.

Újabb részletek a Honor 20 Pro telefonról

További újdonság az, hogy ez lesz az első Honor okostelefon, amely az oldalsó élre kerüről ujjlenyomat olvasóval rendelkezik majd, a bekapcsológombban található szenzor kényelmesebb, fogást és feloldást biztosít majd egyszerre.

Megmutattunk többféle kamera elrendezést, amivel a Honor próbál hangolódni a bemutatóra, már ekkor is sejtettük, hogy viccről van szó, most viszont egyre valószínűbb, ugyanis a Honor 20 széria a hivatalos közlemény szerint L-alakú kamera elhelyezést kap majd, ez ráadásul segít, hogy még nagyobb akkumulátor kerülhessen a hátlap alá.

A dizájn terén is tovább fejleszt a Honor, megjelenik a Dinamikus-Holografikus üveghátlap, amely kétlépcsős eljárással készül és tripla- 3D háló technológiának köszönhetően mélységérzetet kelt majd a fénytörés rajta.

A Honor 20 Széria május 21-én debütál Londonban, akkor minden részlet kiderül majd az újdonságokról.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Back to top button

Adblockot érzékeltünk

Kérjük támogass minket az AdBlock kikapcsolásával.