Frissítés

Érkezik az Android Nougat a Honor 6X-re

Las Vegasban, a CES 2017-en debütált a Honor 6X okostelefon, amelynek Nougat frissítéséről is érkezett információ.

A Honor sajtóeseményén hullott le a lepel a Honor 6X okostelefonról, amely Magyarországon is meg fog jelenni.  Mint a bemutatón kiderült, az okostelefon Android 6.0 Marshmallow és EMUI 4.1 rendszerrel kerül piacra. A bejelentés során nem felejtkeztek el arról sem, hogy a felhasználók várják az újabb rendszert is.

A hivatalos bejelentés szerint a Honor 6X okostelefon 2017 második negyedévében kezdenek el frissülni az Android 7.0 Nougat rendszerre és vele együtt az EMUI 5.0 felületre. A frissítés elérhetősége régiónként eltérő lehet, emiatt a hazai modellek Nougat frissítéséről sincs még pontos információ.

A Honor kiemelte, hogy a vállalat nagy hangsúlyt fektet a szoftver optimalizációjára. Ennek része a Smart File System, amely a háttértáron elhelyezendő adatokat rendszeresíti, hogy elkerülje a lassulást a telefon. A vállalat saját belső tesztjei alapján a Honor 6X gyorsabban nyitja meg a Chome-ot, a Google Maps-et és a galériát is, mint annak konkurenciája, igaz azonban, hogy ezen esetben nem került napvilágra, hogy mely okostelefont tekintette a teszt alatt konkurens modellnek a gyártó.

EMUI 5.0 vs EMUI 4.1 – négy újdonság, amiről jó ha tudsz

'Fel a tetejéhez' gomb