Kiegészítők

10 000 lépéssel az egészségesebb élet felé

Szeretnéd jobban érezni magad, több energiával rendelkezni, akár javítani a produktivitásodon a munkában, vagy az életben? Ebben segít a testmozgás.

10 000 lépéssel az egészségesebb élet felé

A legkönnyebben elvégezhető testmozgás a séta. A modern kultúrákban napi 10 000 lépés, amelyet szükségesnek tartanak az egészség fenntartásához, a WHO (Egészségügyi Világszervezet) is ezt határozta meg, mint napi tevékenységi ajánlás.

 

De ki számolja a lépéseit?

Neked nem kell, hiszen megteszi azt helyetted a Honor Band 5 okoskarkötő. Amikor még az 1960-as években a Japánok elkezdték alkalmazni a saját 10 000 lépéses szabályukat, még nem volt egyszerűen mérhető, hiszen nem rendelkeztek megfelelő eszközökkel ehhez. 50 évvel később viszont nincs már kifogás, hiszen teljesen elérhető áron vannak okoskarkötők, amelyek megteszik ezt helyetted. Az új Honor Band 5 is nagyjából 12-16 ezer forint között érhető el a hivatalos viszonteladóknál.

A jelenlegi ajánlások alapján a napi 10 000 lépés megtétele elegendő kalóriát éget el, amely egy átlagos felnőtt számára egészségügyi előnyöket biztosít. Nem feltétlenül a megtett távolság a lényeg, hiszen 10 000 lépéshez legalább egy óra mozgás szükséges. A különböző tanulmányok korábban már kimutatták, hogy napi egy óra testmozgással nem csak zsírt lehet elégetni, hanem csökkenthető a vérnyomás és a kedélyállapot is javul, ami hozzájárul a hosszabb, egészséges élettartamhoz.

A séta megváltoztatja az életed

  • Segít kontrollban tartani a súlyod
  • Javítja a hangulatod, csökkenti a stresszt
  • Fokozza az energiát és lassul a mentális hanyatlás
  • Elősegíti a jobb alvást
  • Csökkenti a betegségek kialakulását
  • Növeli az egyensúlyérzéket és a kitartást
  • Szórakoztató és közösségi lehet
  • Javítja a memóriát

Egy átlagos felnőtt 400-600 kalóriát éget el 10 000 lépésben. Ez perszenem kőbe vésett érték, hiszen számos tényezőtől függ, mint a tempó, a környezet, a súly, a testzsír százalék, az életkor, vagy éppen az edzettségi állapot. A Honor Band 5 praktikus kiegészítő, hiszen segíti napi szinten követni a megtett lépéseid és az elégetett kalóriát is.

Nagyon jó áron jön a Honor Band 5

A Honor Band 5 egy stílusos külsővel ellátott kiegészítő, amit három színben érhetsz el. A lépés és a kalória értékeinek követése hasznos funkció, de számos más képessége van, amiért szeretni lehet. Ilyen az alváskövetés, a pulzusmérés, a többféle sportaktivitás mérése, vagy éppen az SpO2 monitorozás. Ezen kívül ráadásul okostelefonod értesítéseit is megjeleníti.

Csak tedd fel a karodra és már számolja is a lépéseidet.

Már használod? Hány lépés volt a napi rekordod?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Back to top button