Hírek

HONOR Watch GS Pro sportóra teszt

Az új HONOR Watch GS Pro nem dizájntermék akar lenni, mint az elődei, inkább a sportosabb életvitelt követően célozza meg.

Az új óra sorozat új dizájnt is hozott, a Watch GS Pro elég vastag, illetve robosztus lett. Az aktív életet követők számára az óra koronája a kijelző felé tornyosul, ez segít abban, hogy egy-egy koppanás során kevésbé legyen veszélyben a kijelző, ezzel karcolódások, akár törések kerülhetők el.

Kicsit a Casio sportosabb óráira emlékeztet a Honor újdonsága. A korona rozsdamentes acél, körülötte a tokozás pedig erős és ellenálló műanyag.

A jobb oldalra két lapos, kevésbé kiemelkedő gomb került, elég nagy felületűek ahhoz, hogy szükség esetén kesztyűvel is megnyomhatók legyenek.

A szilikon szíj sem sima, hanem a tokozáshoz hasonlóan kicsit durvább felületű, jól illik az óra dizájnjához. A csatot követően két rögzítő fogja a túllógó szíjvéget.

A hátlapon láthatjuk a négy optikai érzékelőt, amelyekkel a pulzust méri az óra, valamint a két csatlakozót, amivel tölthetővé válik a kiegészítő.

A HONOR Watch GS Pro 14 típusú MIL-STD-810G szabványnak felel meg, melyek alapján nehéz körülmények között is helyt áll, mint alacsony nyomás (nagy magasságban), magas hőmérséklet, alacsony hőmérséklet, hősokk, folyadék által okozott szennyeződések, napsugárzás, eső, páratartalom, sóköd, homok és por, merülés, rezgés, ütés, hőmérséklet, páratartalom és magasság.

Az óra kijelzője 1,39”-os átmérőjű, körülötte kicsit vastag a keret, bár ez egy extrém körülményekre szabott óránál előny is lehet. A felbontás 454×454 képpont és a megszokásoknak megfelelően AMOLED panelre épül. A fényereje jó, nappal is látszik, az érintőpanel gyorsan reagál, a színek is megfelelők.

Rendkívül sok, különböző számlap érhető el a HONOR Watch GS Pro modellre, ezek egy részén a felület is személyre szabható, hogy milyen adat jelenjen meg rajta. Most, hogy megjelentek a fizetős számlapok is, tényleg elmondható, hogy nagyon gazdag a kínálat, amiből válogatni lehet.

A galériás Watchface itt is elérhető, azaz a telefonról kiválasztott képet használhatjuk hagyományos digitális órával, ráadásul ehhez lehetőség van már arra is, hogy a telefonon lévő képet NFC-vel küldjük át az órára, ehhez csak meg kell nyitni a képet, majd a telefont hozzáérinteni az óra kijelzőjéhez, az átvitel pár másodperc alatt megtörténik.

Nagyjából 100 különböző sportmódot kínál a Honor az órán, bár ezek legtöbbje szimplán csak pulzust és időt mér, esetleg a GPS segítségével a megtett utat, így például lépcsőzés során továbbra sem számolja a megtett emeleteket. Kiemelt új módok között megtalálható például a síelés mód, ami számolja a kézmozgásokat is többek között. Ezen kívül, a túrázás szerelmeseinek elérhető a “GPS alapú visszaút tervezés”, ehhez a túra során ha jobbra lapozunk, megtaláljuk az indítót, telefon nélkül is segít a megtett úton visszatalálni a kiindulási pontra, így sokat segíthet, ha esetleg eltévednénk.

Én elsősorban a szabadtéri futást tudtam kipróbálni. Ebből a szempontból nagyjából ugyan úgy működik, mint a Huawei Watch GT 2 korábbi modelljei, vagy éppen a HONOR előző generációs sportórája. A mérés nem 100%-os pontosságú, előfordult körpályán, hogy elmaradt a helyes pozíció és így a kört levágta az óra, akkor is, ha valójában megtettem a teljes útvonalat. Azonban mivel alapvetően ez egy hobbi eszköz, ennyi tévedés beleférhet, illetve itt futás esetén más órákkal is előfordulhat hasonló. Egy túrázó, sétáló programnál a lassabb tempó miatt kevesebb a hasonló anomália.

A pulzusmérés Az elődökhöz képest jobban sikerült. A Polar H10-es mellkaspánttal és Polar M400-zal használtam a Watch GS Pro órát párhuzamosan és ezekhez képest a pulzusmérés a legtöbb esetben minimális eltérést produkált. Az elején egy lépcsőzés esetén volt némi furcsaság, az első 10 percben teljesen rosszul mért, majd egyszerre mintha gondolt volna egyet és onnantól kezdve szinte tökéletesen pontos volt.

A pulzusmérő segítségével elérhető a véroxigén telítettség mérés (SpO2), illetve stresszmérés is. Előbbi külön indítható, nem folyamatos, utóbbit egész nap végzi az óra.

A HONOR Watch GS Pro alvásmérése azonos módon működik, mint a korábbi modellek során, észleli a mozgásokból és a pulzusból az alvási fázisokat, illetve ha ébrenlét volt az éjjel során, valamint reggelre elemzi is a Huawei Egészség alkalmazás az alvás minőségét.

Az új okosóra is kapott beépített mikrofont és hangszórót. Az eSIM támogatás hiányában továbbra sem lehet telefon nélkül hívást bonyolítani, viszont képes a telefon kihangosítójaként működni. Ekkor azért a hangminőség nem kiemelkedő, a hangerő elég lehet, de a mikrofon nem tolerálja nagyon a szélzajt.

Rendelkezésünkre áll 4 GB háttértár beépítve, ebből bő 2 GB szabad az első bekapcsolást követően. Erre kerülnek az óra számlapok, azonban zene is kerülhet, amit a Huawei Egészség appból lehet átküldeni, egyelőre erre nem működik az NFC-s adatátvitel, bár ennek okát nem értem. Ha felmásoltuk a zenét, azt lejátszhatjuk az órán közvetlenül, vagy a hozzá csatlakoztatott Bluetooth headseten át is.

Hasznos kiemelni, hogy ha a telefonról megy a Spotify zenelejátszás, akkor végre lehetőség van az óráról is vezérelni azt, ami hiányzott eddig.

Érdekesség, hogy a Huawei Egészség appban megjelent az Alkalmazások opció is az órához. A tesztelés elején még nem volt benne semmi, később azonban az októberi frissítéssel megjelent két alkalmazás, a Wodpuz és az InfinityLoop, két egyszerű játék, amely az órán játszható. Nyilván nem ez az alkalmazásfejlesztés csúcsa, azonban jelzi azt, hogy végre lehetősége van az alkalmazás fejlesztőknek saját appot írni a HONOR Watch GS Pro órára, így annak tudása tovább bővülhet a jövőben. (Október végére további két egyszerűbb játék is felbukkant.)

Az óra háza elvileg egy 790 mAh kapacitású akkumulátort tartalmaz, amivel akár 25 napos üzemidőt is képes az óra produkálni. Nálam úgy tudott 2 hetet, hogy be volt kapcsolva az alvásfigyelés, a 24 órás pulzusmérés, és közben volt kb. 8 órányi GPS-es, szabadtéri edzésmód, így tehát valóban az egyik, ha nem a legjobb üzemidőt produkáló óra lett a piacon a HONOR újdonsága.

Feltölteni a megszokott, 2 PIN csatlakozós töltővel lehet csak, nem kapott vezeték nélküli töltési lehetőséget.

A HONOR Watch GS Pro elsősorban dizájnban újult meg jelentősen az elődökhöz képest, nagyon jó irány a túrázók, aktív életmódot élők felé nyitni, nem tartottam én sem attól, hogy egy-egy fizikai kontaktusnál baja lesz az órának. Az üzemidővel abszolút nyerőek, mellé pedig a funkcók jól és gyorsan működnek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb