Itt a Honor 20 és Honor 20 Pro
Londonban bemutatkozott a Honor 20 és Honor 20 Pro okostelefon páros, a vállalat legújabb készülékei, amelyek több szempontból is nagyon izgalmasak.
Tavaly a Honor 10 egyik fő funkciója a 24 megapixeles AI Dual kamera volt, a Honor pedig abból indult ki a Honor 20 Széria megalkotásakor, hogy bizony a kamera az egyik kiemelkedő döntési tényezi a felhasználóknál okostelefon vásárlás során. Éppen ezért fejlesztette még tovább a kamera rendszert és mind a két telefon négy hátlapi kamerát kapott, igaz eltérő felépítésben.
A legjobb profi kamera élmény
Kezdjük is rögtön a kamerákkal, ha már ennyire fontosnak tartja azt a Honor is. Mind a két modell 32 megapixeles nagyfelbontású előlapi kamerát kapott, amely a 4,5 mm átmérővel rendelkező kijelzőbe vágott lyukban található. A Honor View 20 esetén az év elején azonos méretbe csak 25 megapixeles kamerát tudtak behelyezni, mostanra megoldották a mérnökök a nagyobb felbontású szelfi szenzor elhelyezését is, pedig nem volt könnyű az.
A Honor 20 okostelefon kamera szigetén középen helyezkedik el a fő szenzor, amely egy 48 megapixel felbontású Sony IMX586-os 1/2″-os képérzékelő, a 4-in-1 Light Fusion megoldással négy képpontot összeolvastva képes még jobb minőségű, 12 megapixeles képet készíteni. A kamera f/1.8-as aperatúrával rendelkezik. Felette egy 16 megapixeles szuperszéles látószögű lencsével ellátott kamera van, az F/2.2 aperatúrával rendelkező lencse 117 fokos látószöget biztosít fozózás során. Ezen kívül két különböző 2 megapixeles kamera szenzor is helyet kapott, mind a kettő 1,75 µm méretű hatalmas képpontokkal és f/2.4-es lencserendszerrel. A kamera sziget alján lévő szenzort mélységélességre használja a telefon, míg a kameraszigeten kívül lévőt a makró fotózásra lehet hasznosítani.
A Honor 20 Pro is megkapta a 48 megapixeles Sony IMX586-os szenzort, kiegészítve az optikai képstabilizátorral, valamint azzal a csavarral, hogy elé került a világ első, okostelefonokban alkalmazott f/1.4 fényértékű lencséje, hogy az még több fényt engedjen a szenzorra, ezáltal még kevesebb zajjal rendelkező, minél tisztább képet rögzítsen gyenge fényviszonyok között is. Felülre ide is 16 megapixeles széleslátószöggel rendelkező kamera került. A sziget alján itt egy 8 megapixeles telefotó kamera van, ami szintén kapott képstabilizálást (OIS). Ez a kamera felel a 3x-os optikai zoomért az f/2.4-es fényértékű lencséjén keresztül. Az L-alakú kamera rendszerben a szigeten kívülre a Honor 20 Pro esetében is egy 2 megapixeles szenzor került, amely a makrófotózáshoz szükséges.
Az eddigi legerőteljesebb 48 megapixeles kamerával ellátott okostelefon
A Honor lenyűgöző éjszakai fotókat ígér mind a két modell esetében, kiemeli, hogy a Sony IMX586-os 48 megapixeles szenzor fizikai mérete (1/2″) nagyobb, mint az iPhone XS Max (1/2,55″) és a Galaxy S10+ (1/2,55″) esetében, aminek köszönhetően sokkal több fényt tud befogadni a kamera, ezáltal jobb képeket készíthet. Az iparágban először a Honor 20 Pro kapott f/1.4-es fényértékkel rendelkező lencserendszert, ez jobb mint a Galaxy S10+ (f/1.5) és az iPhone XS Max (f/1.8) esetében. A Honor 20 Pro esetében kiemelte a gyártó, hogy a 48 és a 8 megapixeles kamera is 4-tengelyes optikai képstabilizátort kapott, illetve elérhető a lézeres autofókusz is.
Mindkét újdonság megkapja a Super Night Mode-ot, azaz a Szuper Éjszakai Módot. Ennek segítségével a telefon három, eltérő exponálású képből gyúrja össze a végleges fotót. A bemozdulások ellen az AIS (mesterséges intelligencia által vezérelt képstabilizálás) és Honor 20 Pro esetében az OIS segít.
A Honor View 20 után a Honor 20 és Honor 20 Pro is megkapta az AI Ultra Clarity módot, amivel rendkívül részletgazdag 48 megapixeles fényképeket lehet készíteni. Ehhez a Sony IMX586-os szenzor mellett szükség van a Kirin 980-ban lévő Dual-NPU mesterséges intelligencia modulra, illetve a 4. generációs kétcsatornás ISP-re is.
Csúcsmodell élmény
A Honor 20 és Honor 20 Pro ugyan azt a 6,26″-os All-View kijelzőt kapta meg. Az 1080×2340 képpont felbontású kijelző az előlap 91,6%-át fedi le, ezzel szinte semmivé teszi a kereteket. A rendkívül vékony kereteknek és a kicsi kijelző kivágásnak köszönhetően a 6″ feletti képátló ellenére is a telefon fizikai mérete kb. akkora, mint egy hagyományos 5,3″-os 16:9 képarányú okostelefoné, egészen pontosan 154,6 mm magas és 73,97 mm széles a két készülék, a 8,44 mm vékony készülékház egyben 182 grammot nyom.
Nem csak a keret elvékonyításával igyekeztek méginkább kompaktközelivé tenni a Honor 20 Szériát a fejlesztők, hanem azzal is, hogy az ujjlenyomat olvasó szenzort a telefon jobb oldalára, a bekapcsológombba építették. Ezzel természetesebb elérést biztosítanak, jobb és bal kézzel is kényelmesen elérhető a gomb, nem szükséges a feloldáshoz külön ujjmozdulat. Az ujjlenyomat olvasó modul 0,3 másodpercen belüli feloldást biztosít.
Dinamikus- Holografikus dizájn
A környezetével együtt mozdul a Honor 20 és Honor 20 Pro hátlapja köszönhetően a Dinamikus- Holografikus dizájnnak. A korábbi 2-rétegű hátlap helyett a Honor 20 Széria 3-rétegű megoldást kapott, hogy olyan különleges vizuális élményt nyújtson. A legalsó mély réteg több százezer apró prizmát tartalmaz, amelyek eltérőképpen verik vissza fényt, felé került a színezetet biztosító réteg, amelyet az üvegborítás fed be. A Tripla 3D háló technológiának köszönhetően sikerült ezt a három réteget egyetlen 3D-s üveglapba összehozni. A gyártástechnológia olyan részletes és bonyolult, hogy minden 100 legyártott hátlapból csak 20 darab felel meg a szigorú elvárásoknak. Ezt a különleges hátlapot fantom fekete, éjfél fekete, fantom kék, zafír kék és fehér árnyalatban gyártja a Honor.
A Honor 20 és a Honor 20 Pro megkapta a világ első 7 nm-es chipsetjét, a Kirin 980-at, amely dupla mesterséges intelligencia feldolgozóegységgel rendelkezik. A Honor 20-as 6 GB RAM-mal és 128 GB-tal érkezik, míg a Honor 20 Pro modellbe 8 GB LPDDR4X RAM és 256 GB szupergyors UFS 2.1 flash tároló kerül. A két modell egyike sem kapott memóriakártyás bővíthetőséget. A Honor 20 modell 3750 mAh kapacitású akkumulátort kapott, míg a Pro készülék nagyobb, 4000 mAh-s teleppel rendelkezik. Mind a két modell megkapta a Honor SuperCharge 22,5 wattos gyorstöltési technológiát, ezzel 30 perc alatt 0-ról 55%-ra tölthető fel mindkét modell.
Játékosokra szabva
A Honor Play-jel debütált 2018 nyarán a GPU Turbo, a Honor 20 Széria pedig már megkapja a GPU Turbo 3.0-t, amely immáron 25 népszerű játékot támogat és biztosít simább, jobb játékélményt alacsonyabb fogyasztás és szolidabb melegedés mellett. Mind a két telefon virtuális 9.1 Surround hangzást kapott. Ennek köszönhetően a sztereó hangszórókon, vagy bármilyen Bluetooth-os, illetve vezetékes hangszórón keresztül képes olyan hangot biztosítani, amelyek játék során segítik a térhatás elérését.
A Honor 20 6/128 GB-os kivitelben 499 eurós, a Honor 20 Pro 8/256 GB-os kivitelben 599 eurós áron fog piacra kerülni, a pontos megjelenési idejét azonban még nem közölte a Honor.