Funkciók

Az Android 9-cel eltűnik a hívásrögzítési lehetőség a telefonokról

Elindul lassan a Honor telefonokra az EMUI 9, amely azoknak átok lehet, akik hívásrögzítőt használnak.

Május 25-én életbe lépett az Európai Unió GDPR adatvédelmi rendelete, amely a személyes adatok védelméről szól, meglehetősen szigorú feltételeket szabva. Mellette számos más EU-n kívüli országban érhetők még el hol szigorúbb, hol kevésbé szigorúbb szabályozások, amelyek érintik a hívás rögzítésének lehetőségét. A Google úgy látta, hogy egyelőre globálisan nem lehet megfelelni egyszerre az összes jogi követelésnek, emiatt eltávolította a hívásrögzítési lehetőséget az Android 9.0 Pie operációs rendszer verzióból.

Az Android 9-cel eltűnik a hívásrögzítési lehetőség a telefonokról

Korábban kínált maga az Android is hívásrögzítési lehetőséget, ehhez a hivatalos API-t az Android 6-ban távolította el a Google, most azonban a GDPR miatt azt a lehetőséget is megszűntette, hogy külső fejlesztők alkalmazásai is hívást rögzítsenek.

A Honor 10 Lite már gyárilag Android 9.0-val érkezik, ezeken már nem érhető el a hívásrögzítés és nem is működik megfelelően egyik erre szánt alkalmazás sem. Mellette a Honor elindította az EMUI 9 frissítését és ha valaki erre frissít, akkor a továbbiakban szintén nem tudja a hívásrögzítő funkciót alkalmazni.

Mely OS verziókon működik a hívásrögzítés?

Jelenleg az Android 8.1 Oreo operációs rendszer az utolsó verzió, amelyen még működik az ACR és a többi hívásrögzítő szoftver. Ennél frissebb, azaz Android 9.0-ra épülő telefonokon már nem lesz használható ez.

Mikor lesz ismételten hívásrögzítés?

A legtisztább válasz az, hogy sosem. Ez talán nem teljesen igaz, hiszen vállalati igények is vannak rá, ezért várhatóan készül a Google ilyen szolgáltatással a jövőben. A hírek szerint Németországban a Vodafone kifejezetten igényelné az androidos hívásrögzítési lehetőséget, ezért a Google dolgozik is egy speciális hívásrögzítési opción, amely valahogy úgy működne, hogy a telefonhívás során 15 másodpercenként egy gépi hang jelezné közben azt, hogy a hívás rögzítésre kerül.

Miért nem lehet rögzíteni a hívást?

Bár sokaknak akár üzleti okokból szükségük van a hívásrögzítési funkcióra, azonban a jelenlegi szabályozás alapján erre kizárólag úgy van lehetőség, ha erről a másik fél is tud. A különböző ügyfélszolgálati telefonszámokhoz tartozó automaták már most is úgy kezdik a telefonhívást, hogy a beszélgetés rögzítésre kerül.

Hogyan lehet akkor rögzíteni a hívást?

Az ACR többféle félmegoldást is kínál a hívásrögzítésére, azonban egyiknél sem ígérnek a korábbihoz hasonló, megfelelő hangminőséget.

  • Az alkalmazásban az Audio Source-t MIC-re (mikrofonra) kell állítani, a Recording Formatot pedig MP3, M4A (nem MP4), OGG, vagy FLAC formátumra kell állítani és beállítani azt 10-14 értékre. Ez lehetőséget biztosít más hangjának rögzítésére a kihangosított telefonon és egyes modelleken ha nem elég agresszív a visszhang tompítás és zajcsökkentés, akkor a másik fél hangja is rögzítésre kerülhet.
  • A telefon rootolása mellett egyes híváskezelő alkalmazások működhetnek. FONTOS! A telefon rootolása garancia vesztéssel jár, plusz ezzel például a banki és különböző fizetési szolgáltatások deaktiválódhatnak a telefonon, illetve az ACR sem támogatja így sem a hangfelvételt.

Jelen pillanatban tehát aki kényelmesen hangfelvételt használ a telefonján híváshoz és ezt szeretné megtartani, jobban teszi, ha nem frissít Android 9.0-ra. Természetesen aki nem használja ezt a funkciót, számára érdemes frissíteni a rendszert, ha arra a telefonja lehetőséget kínál.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb