Korábban a Honor több, egymásnak ellentmondó kijelentést is tett a Honor 8 Oreo frissítését tekintve. Most azonban úgy tűnik, hogy pont került a történet végére.
Még decemberben a Honor márka vezetője egy balkáni blognak adott interjút és abban megemlítette, hogy dolgoznak a 2016 nyarán kiadott Honor 8-as okostelefon Android 8.0 Oreo és EMUI 8.0 frissítésén.
Ekkor remény csillanhatott fel a tulajdonosok szemében, azonban most a Honor India Twitteren adott válasza alapján úgy tűnik, hogy mégsem lesz Android 8.0 a Honor 8-as modellre. A vállalat válasza szerint a készülék szoftveres és hardveres limitációja miatt nem képes az elvált minőségben futtatni az EMUI 8.0-t.
Ez azt jelenti, hogy a fejlesztők elindították az Oreo frissítés fejlesztését a készülékre, azonban az olyan problémákat mutathatott, amelyet a Huawei nem fogadhatott el, azaz nem tudta azon a szinten, azon a minőségben futtatni az új szoftvert, amit a felhasználók is elvárnának.
NEM ÁLL LE A TÁMOGATÁS
Fontos megjegyezni, hogy azért, mert nem kap Android 8.0 Oreo rendszert a Honor 8, annak támogatása nem áll le. Az Android 7.0 Nougat és EMUI 5.0 rendszer továbbra is kap majd szoftverfrissítéseket és a készülék támogatott marad, azonban magasabb Android rendszerre nem fog lépni a készülék.