Frissítés

Márciusban érkezhet a Honor 6X Nougat frissítése

Múlt hónapban, a CES 2017-en debütált a Honor 6X nemzetközi kiadása, amely Magyarországon is meg fog jelenni. A készüléket Android 6.0 és EMUI 4.1 rendszerrel jelentett be a gyártó, azonban már ekkor szó volt arról, hogy hamarosan frissülhet az új Android 7.0 és EMUI 5.0 rendszerre.

Az USA-ban most az Android Police-nak adott információ szerint az amerikai Honor 6X modellek Nougat frissítése már a következő hónapban, azaz márciusban megtörténik, ezen jelenleg még dolgoznak, a felhasználói visszajelzések alapján készítik a frissítést és alakítják ki a végleges rendszert.

Az eredeti bejelentés szerint a Honor 6X Android 7.0 Nougat frissítése csak 2017 Q2-re, azaz a második negyedévre volt várható, ezzel szemben igazán jó eredmény, hogy már a tavasz első hónapjában elstartolhat az új rendszer. Magyarországon még nem került piacra a Honor 6X, azonban várható. Sajnos egyelőre nem tudni, hogy az itthon is megjelenő modellek mikor kapják meg az új EMUI 5.0-t, de remélhetőleg nem kell majd rá sokat várni.

Miért érdemes várni az EMUI 5.0 frissítést? Nézd meg itt:

EMUI 5.0 vs EMUI 4.1 – négy újdonság, amiről jó ha tudsz

Forrás: Android Police

'Fel a tetejéhez' gomb