Frissítés

Mikor kap EMUI 9 és Android 9.0 Pie frissítést a telefonom?

A Mate 20 szériával startolt el az EMUI 9, amelynek alapjai az Android 9.0 Pie-ra épülnek, a szoftver pedig a korábbi készülékek közül is többre elérhető lesz.

Az IFA 2018-on jelentette be a Huawei az új EMUI 9-es szoftverkiadását, amelyet elsőnek a Huawei Mate 20 Pro és a Huawei Mate 20 kapott meg, ez a két modell már Android 9.0-val jelent meg gyárilag. A Huawei még ekkor bejelentette azt, hogy hamarosan további modellek számára is elérhető lesz a szoftver frissítés formájában.

Mikor kap EMUI 9 és Android 9.0 Pie frissítést a telefonom?

Mikor frissül a telefonom EMUI 9-re és Android 9.0-ra?

A legfontosabb dolog: nem november 10-től. Kínai forrásokra hivatkozva több oldal tényként közölte, hogy a Huawei világszerte november 10-től indítja egy tucatnyi készülékére az EMUI 9-es szoftver verziót, ez viszont téves állítás volt. Ázsiában valóban elindultak az Android 9.0 Pie frissítések, de nem globálisan.

Információink szerint Európában a Huawei 2018 decemberében fogja indítani az Android 9.0 Pie frissítést korábbi készülékeire, amely elhozza majd a felhasználóknak az EMUI 9-es felületet is.

Mely készülékek frissülnek EMUI 9-re?

Nincs egyelőre hivatalos lista arról, hogy a Huawei mely modellekre adja ki a frissítést, valószínűleg ilyen konkrét lista a jövőben sem fog kikerülni hivatalos forrásból, így elsősorban tippelni lehet.

Ami a legvalószínűbb, az az, hogy a Huawei P20 Pro, a Huawei P20 és a Huawei Mate 10 Pro trióval nyithatja a gyártó az Android 9.0-ra frissítéseket, hiszen ezen típusok az elmúlt év csúcsmodelljei.

FONTOS! Ha elindul Magyarországon egy modell frissítése Android 9.0 Pie-ra, arról be fogunk számolni, ezen cikkeket mindig IDE KATTINTVA találod majd meg. Ezt a cikket is folyamatosan frissíteni fogjuk a legújabb információkkal, azonban ha egy készülék neve nem szerepel itt, az nem jelenti sem azt, hogy az sosem fog EMUI 9-et kapni, sem azt, hogy azért biztos, hogy a jövőben kapni fog. A Huawei nagyon ritkán kommunikálja csak előre Európában a konkrét frissítéseket, amely miatt nincs olyan megbízható lista, amely tartalmazná azt, hogy melyik telefon mikor kaphat frissítést.

'Fel a tetejéhez' gomb